A történelem nyomai

A történelem nyomai

A Besztercebányai kerület az a hely volt és ma is az, ahol mindig sok nagy, érdekes, sőt talán sorsfordító dolog történt. Olyanok, amelyek a mi, kortársak életében is nyomot hagytak. Elég csak megnézni azt a sok ipari műemléket, amelyek funkciója jelentős mértékben hozzájárult a kerület régióinak fejlődéséhez. Ebből a kerületből származnak olyan építészek, festők, művészek, költők és írók, akik jóval a kerület határain túl, sőt még a nagy vízen túl is hírnevet szereztek. A kerületünkben fellelhető nyomaik az emberi ész, lelemény és tehetség nagyfokú koncentrációjára utalnak. Tevékenységük eredményei hatással voltak az életünkre, mi pedig most csodálattal járjuk azokat a helyeket, ahol nyomot hagytak maguk után.

 

A történelem nyomain és a gyönyörű természetben több mint 35 tanösvény vezeti végig Önöket az Outdooractive platformon. Ezek közül biztosan kiválasztja a Besztercebányai kerületben tett gyalogos barangolásait híres személyiségek, tudományos különlegességek vagy természeti jelenségek nyomában.

 

A ma titokzatos és elfeledett, egykor sikeres és keresett helyszíneket az Osztrák–Magyar Monarchia és a híres cári család idejéből az alig ismert Coburgi vas útja köti össze.

 

A Gótikus út is újjászületik. A 12 gótikus templom falai mögött gondosan őrzött kincsek rejtőznek – középkori falfestmények és freskók, 2022 óta az Európai Örökség cím /EuropeanHeritageLabel/ viselői.

Gótikus út

Gömörben és Kishontban elcsendesült a történelem zaja, ám a gótikus templomok még mindig őrzik annak üzenetét. A Gótikus út az Európai Örökség címmel kitüntetett kivételes emlékeket köti össze.

Coburgi vas útja

Fedezze fel Felső-Garammente egykori dicsőségét, ahol az elhagyott romokat a nemesség és a vaskohászat történetei keltik életre. Ott, ahol egykor a Coburgok uralkodtak, évek múltán ismét éledezik az élet.

Az üveg útja

Nógrádot az üvegtermékek tették híressé, amelyek világhírnevet szereztek. Ma e mesterség nyomába eredhet egy szépséggel és inspirációval teli, egyedülálló üvegúton.

Az SZNF nyomában

A szlovák nemzeti felkelés a Besztercebányai kerület szívében kezdődött, és mély nyomokat hagyott benne. Induljon el a nyomában, és fedezze fel történelmünk történeteit.