Helyszín: Kremnica
Kerület: Žiar nad Hronom
Időpont/időtartam: Szánjon rá egy egész napot.

Atkáry korabeli cukrászdája – ennek kell az elsőnek lennie

A legnagyobb látványosságot kellett először meglátogatnunk. A híres kremnicai krumplik korabeli cukrászdája, amelyet Alojz Atkáry cukrász hagyott itt maga után. Állítólag ő hozta át őket a távoli Szerbiából, amikor 1900-ban Kremnicába költözött, és később itt megnyitotta a helyi cukrászdát. Kiválóan értett a cukrász mesterséghez, és jó üzletember is volt. Hiszen cukrászdája kirakatát az aktuális helyzetnek megfelelően változtatta meg, sőt, különböző nyelvi változatokban is.

Az Atkáry cukrászda ma pontosan abba az időbe repít vissza, amikor Kremnica utcáin kalapos urak sétapálcával sétáltak, a hölgyek pedig a cukrászdában fehér karszalagot viseltek. Megfigyelhetik a cukrászok ügyes kezeit, akik közvetlenül az Önök szeme előtt készítik el az édes finomságokat. Elárulják az alapanyagokat, az elkészítés menetét, azt is, honnan származik a „krumple” becenév, és miért van a cukrászda nyáron ennyire légkondicionálva. De a világért sem fedik fel az összetételük és a varázslatos ízük titkát.

Még a cukorka tetején található nagy „A” betű is hűen emlékeztet a 20. század eleji alkotójára. Ezt néztük meg elsőként, amikor a városi kapu alatti padon kinyitottuk a Kremnické krumpľok eredeti csomagolását, és újra élveztük azok elbűvölő ízét, miközben azon töprengtünk, hová menjünk tovább.

Egy kis tipp: Ne hagyják ki a Kremnica különlegességeit bemutató kis kiállítást a városfal alsó kapujánál – közvetlenül az Atkáry cukrászda mellett.

Atkáry kremnicai krumplija – gyártóüzem

Kremnica-i Pénzverde a érme belépőjeggyel

Úgy döntöttünk, hogy a híres Pénzverdében hűsölünk egy kicsit, amely a világ legrégebbi vállalkozása, hiszen már közel 700 éve folyamatosan működik. 1328-ban jött létre, amikor Károly Róbert, Anjou-házból származó magyar király városi kiváltságokat adományozott a régi bányász településnek, Cremnychbani-nak, így Kremnica szabad királyi várossá vált.

A túra keretében megtekinthető az érmézeti új telephelye, valamint a régi érmézeti telephelye is, ahol a történelmi gépek még mindig működnek.

Amikor az új részben az érmék gyártását figyeltem – jelenleg éppen Kolumbia volt a téma –, nagyon szerettem volna belenyúlni és átkutatni azt a rengeteg kész érmét. Mint egy aranydukátokkal teli ládában, amilyet oly gyakran látunk az elveszett kalóz kincsekről szóló filmekben.

Az óvárosi túra során meglepett minket a régi gépek mérete és folyamatos működőképessége, valamint azok pontossága, amelyet még ma is kihasználnak speciális érmekészítési megrendeléseknél. Érdekes volt figyelni, hogyan lehet mozgásba hozni több Vulkan sajtológépet, és azok szabályos ritmusa emlékeztetett azokra az időkre, amikor érmék és jelvények verése során több alkalmazott is kezelte őket.

Hiszen a Pénzverdébe szóló, „arany” érme formájú belépőjegyet is ezeken a történelmi gépeken verik, amelyeket itt használnak Európában utoljára.

Kremnica-i Kálvária – a csend és az idill menedéke

„Most pedig még gyönyörködjünk a kilátásban, meneküljünk el a városból a természet csendjébe, és talán még az Andrej-bánya Múzeumot is meg tudjuk nézni” – mondtuk egymásnak a Pénzverde-látogatás után.

A Kálvária kiindulópontjához könnyedén eljutottunk. Átkelve a Kremnické Bane felé vezető főúton, majd a családi házak közötti sikátorokban a „Kálvária” jelzést követve haladtunk. Az erdőn át, egyik kápolnától a másikig kanyargó út nagyon gyorsan telt, és 20 perc múlva már a Szent Kereszt-templomnál találtuk magunkat.

Felkeltette az érdeklődésünket a keresztút szokatlan megjelenítése az egyes kápolnákban. A keresztút állomásainak ábrázolásait egy közös elem köti össze: egy fa deszka. Ezt a művész ügyesen alakította át az adott állomás üzenetének kifejezésévé.

Amikor feljutottunk a templom fölé, egy kör alakú kőkilátóhoz érkeztünk, ahonnan varázslatos kilátás nyílt a világ mind a négy tájára. A csend, a távolból hallatszó nyüzsgés, a juhok csengői, a fű susogása és a körülöttünk repkedő lepkék elrepítettek minket egy olyan világba, amelynek semmi köze nem volt a domb alatt, alig pár percre fekvő városi élethez.

Ahogyan a kremnicei Információs Központ hölgyétől megtudtuk, a Kálváriáról indulva körútvonalat lehet bejárni a Bányamúzeum mellett, ezért a visszaút választása egyértelmű volt. Találtunk egy kis ösvényt, és elindultunk rajta. Elhaladtunk egy kis tó mellett, és megláttunk egy pásztort a juhokkal. Megálltunk, és megkérdeztük, jó úton járunk-e vissza a városba. A juhász elmagyarázta, hogy igen, csak az erdőútnál jobbra kell kanyarodni az aszfaltútra, és hozzátette, hogy itt tényleg nem lehet eltévedni.

De eltévedtünk – mert nagyon siettünk, és korábban kanyarodtunk, mint kellett volna, és bekanyarodtunk a kertekbe. Szerencsére találkoztunk egy helybélivel, aki azonnal megállt mellettünk, mert úgy tűnt, eltévedtünk. És átirányított minket magánterületeken keresztül. Igaz, így lerövidítettük a visszautat, de elmulasztottuk az Andrej-bánya Bányamúzeumot.

Amikor a Banská út felől visszatértünk a város központjába, azt mondtuk egymásnak, hogy így kellett lennie. Hogy ne járjuk be az arany Kremnica összes látnivalóját. Hogy még egyszer visszatérhessünk ide.